Kuszkó Zsolt vezetőedző elárulta, a Debreceni Egyetem alakulatánál nem volt nagy jövés-menés a holtszezonban.
Az új szakág különlegessége, hogy a Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramjából és az azt szervező Szabadidősport szakosztályból nőtte ki magát. A hazai terepfutó közösség két-há...
A második félidőben a vendégek mindössze nyolc gólt tudtak szerezni.
A Debreceni Egyetem alakulata azt a budaörsi gárdát fogadja az első fordulóban, amellyel az előző idényben a bajnoki döntőben találkozott.
A DEAC szeptember 11-én, a Tüskecsarnokban csap össze a Ferencvárossal.
Az őszi bajnoki szezonra készülve Szlovákiában vett részt felkészülési versenyen a DEAC frizbicsapata. A Manic Miner elnevezésű tornán végül hatodik helyen végzett a klub.
A gólerős futsalos szerint a Debreceni Egyetem alakulata elégedett lehet az eddigi eredményeivel.
Nagyarányú hazai siker született a DESOK-ban.
Bár a DVSC hamar megszerezte a vezetést, a Mezőkövesd még az első félidőben fordított, majd előnyét végig megőrizve otthon tartotta a három pontot.
Kovács Miklós együttese bár megszerezte a vezetést, a Sárrétudvari csapata még az első félidőben egalizált, ám Bucz Bence hajrában lőtt góljára már nem érkezett válasz.
A szerdai, hajdúszoboszlói vereség után vasárnap Debrecenben igyekezett javítani a DVSC II., mégpedig az Eger együttese ellen. Az NB III. Keleti csoportjának 5. fordulójában a Dócz...
A H-Moto Team 20 éves versenyzője lassan legyőzhetetlenné válik a Ducatija nyergében. Az elmúlt héten Kovács Bálint ezúttal a Hungaroringen állt rajthoz a Takarékbank Magyarország...
Kikapott a DEAC labdarúgócsapata Tiszafüreden a bombagólok meccsén.
Kozák Luca 12.69 másodperces országos csúcsbeállítással ezüstérmet nyert 100 méter gáton vasárnap este a müncheni multisport Eb keretében zajló atlétikai Európa-bajnokság zárónapjá...
Ezúttal Hortobágy adott otthont az országos minősítő szabadtéri díjugrató versenynek. Fábián Johanna kettő, Szabó-Máriás Sára egy kategóriában indult.