Eldőlt, hogy a következő idényben már nem a DEAC férfi röplabdacsapatát erősíti Ivan Tassev. A 23 éves négyes ütő tavaly nyáron a bolgár Lokomotiv Aviától igazolt klubunkhoz. Érdekesség, hogy karrierje során először kóstolt bele a légióskodásba. Tassev egyből alapember lett, főszerepet vállalt abból, hogy együttesünk az Extraliga alapszakaszában az ötödik helyen végzett. A rájátszásban is fontos tagja volt az élvonalban a hetedik helyen végző gárdánknak.

A szövetség adatbázisa szerint Tassev a bajnokságban 378 egységet termelt, ennek köszönhetően a pontszerzők listáján a 11. helyen végzett. Harminchat ász is fűződött a nevéhez, ezzel ebben a statisztikai mutatóban is az élbolyban zárt.

Ivan Tassevnek köszönjük a DEAC-nál végzett munkát, további pályafutásához sok sikert kívánunk!