Új főtámogatóval repül a sikerek felé a debreceni női kézilabda
Csak hálával tartozunk a Schaeffler vezetésének és kollektívájának azért az együttműködésért, amellyel mindent megtettek a DVSC női kézilabda csapatának sikereiért.
Ezzel kezdte mondanivalóját Ábrók Zsolt az együttest irányító cég ügyvezetője a szombaton tartott sajtótájékoztatón. A múlt idő pedig azért volt, mert ez a közös munka idén június 30-án befejeződik.
A Loki új névadó szponzorral veszi fel a küzdelmeket nyártól minden fronton. A Skyline Tickets eddig is ott volt a csapat mellett és mögött, mostantól azonban még nagyobb figyelmet, és még több pénzt jelent a szoros kapcsolat. Hogy mennyit, az pontosan nem derült ki, de szóbeszéd alapján, a következő három évben összesen akár százmilliós nagyságrendű is lehet.
Toldi Gabriella a cég vezetője is megerősítette, hogy nem véletlen a nagyobb odafigyelés a csapatra és a háttérre. Üzletpolitikájába szorosan bele illik egy nemzetközi tapasztalattal, és tekintéllyel rendelkező egyesület támogatása.
Dr. Papp László polgármester csak megerősíteni tudta a fentieket, de azt kiemelte, hogy Debrecen városa a múltban, a jelenben, és a jövőben is prioritásként tekintett és tekint a DVSC női kézilabda gárdájára.
W. Gy.