„Jingle Bells”: A karácsonyi klasszikus ellentmondásos múltja

Eredetileg egy pajzán, kíséret nélküli szánkózós románcról szóló dal volt, mára mégis a világ egyik legismertebb karácsonyi éneke lett a „Jingle Bells”. „Senki sem ölelte magához úgy a karácsonyt, mint édesapám” – mondta Nancy Sinatra Frank Sinatráról, akinek neve összeforrt az ünnepi időszakkal.

Frank egyik legelső karácsonyi felvétele az 1948-as „Jingle Bells” volt, amelyet egy forró augusztusi napon rögzített, Axel Stordahl elegáns hangszerelésében – és amely ma is ott cseng a karácsonyfák körül.

Egy vitatott eredetű dal

„Jingle Bells” – eredeti címén „One Horse Open Sleigh” – 1857-ben született, és egy kicsit merész, flörtölős dallamként indult, amely egy felügyelet nélküli szánkóútról szólt. Első előadására Johnny Pell fekete arcfestékkel lépett színpadra a massachusettsi Ordway minstrel hallban. A későbbi, ma ismert cím csak két évvel később ragadt rá, amikor James Lord Pierpont átírta és „Jingle Bells” néven lekottáztatta – és még csak nem is karácsonyra, hanem hálaadásra énekelték. A refrén ihletét a lovak hámjára erősített csengők adták, amelyek a 19. században a hóban való ütközések elkerülését szolgálták. (A dal eredetileg egy balesetről szólt!)

Pierpont maga is botrányos alak volt. Egykori templomi orgonista, aki özvegysége után Bostonban hagyta két gyerekét, és Savannah-ba költözött, ahol új családot alapított. Később csatlakozott a Konföderáció 1. Georgia-i lovasezredéhez, és olyan dalokat írt, amelyek a rabszolgaság fenntartásáért harcoló katonákat éltették.

Bár a „Jingle Bells” később karácsonyi alapdarabbá vált, az eredeti szövegben egyetlen szó sem foglalkozik a karácsonnyal. Sőt, a templomi hívek túl kihívónak tartották, hiszen olyan versek szerepeltek benne, amelyek gyors szánkóval csábítják a csinos lányokat. A „Go at it while you’re young / Take the girls tonight” – ma már aligha férne bele egy ünnepi dalba. 

A popkultúra örök klasszikusa

Furcsa kezdetei ellenére a dal világhódító lett. A Bing Crosby–Andrew Sisters-féle slágerverzió után Frank Sinatra is rögzítette sajátját a 40-es években, majd egy másikat 1957-ben a A Jolly Christmas From Frank Sinatra albumra. Ez utóbbit Gordon Jenkins hangszerelte, Nelson Riddle vezette zenekarral – tökéletesen illeszkedve Sinatra legendás ünnepi világához.

A „Jingle Bells” a jazz ikonokat is megbabonázta: Duke Ellington, Count Basie, Ella Fitzgerald, Anita O’Day, Gene Krupa és Dave Brubeck mind feldolgozták. Jimmy Smith orgonista funkos, szikrázó instrumentális verziója a Christmas ’64 album egyik ékköve. Louis Armstrong pedig a „Christmas in New Orleans” elején idézte meg a dallamot.

Pierpont 1893-ban halt meg – szegényen, tanítással tartotta fenn magát. Nem láthatta, hogy a dallama később milliárdokat érő klasszikussá válik. A dalon azóta a Beatlesen át Etta Jamesig mindenki végigvonult, és a 21. században is tartja erejét: Lady A, James Taylor és Brad Paisley is elkészítette saját verzióját.

A „Jingle Bells” népszerűsége olyan elsöprő, hogy 1965-ben két űrhajós, Tom Stafford és Wally Schirra harmonikán szólaltatta meg a Gemini–6 fedélzetén, majd tréfásan azt jelentették, hogy a dallam egy, az Északi-sark körül keringő ismeretlen objektumtól érkezik. Ennél különlegesebb karácsonyi jókívánságot nehéz lenne elképzelni.