Világszínvonalú eszközt vásároltak Karikó Katalin felajánlásából

Pontosabb sebészi beavatkozást tesz lehetővé az a csúcstechnológiának számító holografikus eszköz, amelyet a Debreceni Egyetem Biomechanikai Laboratóriuma vásárolt a Karikó Katalin által felajánlott összegből. A kutatóbiológus, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetéssel járó pénz egy részét adományozta a laboratórium tevékenységének támogatására.

- Az eszköz beszerzésével új korszak kezdődött a laboratórium életében – jelentette ki Csernátony Zoltán professzor, a DE ÁOK Ortopédiai Tanszék és a Biomechanikai Laboratórium vezetője.  

A HoloLens egy vezeték nélküli önálló holografikus eszköz, egy speciális szemüveg. Segítségével belehelyezkedhetünk az úgynevezett kevert valóságba, amikor egyszerre láthatók a valós és a virtuális világ elemei. Az eszköz elsősorban műtét közben jelenthet jelentős segítséget. 

- A virtuális és a valós képek egymásra vetítése a CT-vizsgálaton alapuló előzetes adatnyeréssel azt teszi lehetővé, hogy „belelássunk” a betegbe. Műtét közben a csontokból csak nagyon kevés látszik, sok takarásban van, az eszköz használatával azonban az operáló orvos számára hozzáférhető a beteg CT-felvétele alapján rekonstruált 3D modell a műtéttel érintett területről, például a medencéről. Pontosabb, precízebb beavatkozást tesz lehetővé – ismertette a professzor. 

A sebész műtét közben külső kontroller használata nélkül, közvetlenül a kezével, ujjaival irányítja a rendszert, megérintheti, nagyíthatja, kicsinyítheti a virtuális 3D modelleket. 

A Biomechanikai Laboratórium munkatársai szeretnék szoftveresen továbbfejleszteni az eszközt. Csernátony Zoltán úgy fogalmazott: az innovációval hozzájárulhatnak a sebészet páratlan fejlődéséhez. A továbbfejlesztett eszközzel kiválthatnák a rendkívül költséges és használat közben nagyon nehézkesen alkalmazható navigációs készülékeket.

- A fejlesztés lényege az lenne, hogy az operáló orvos a 3D modell és a valóságos csontok egymásra vetítésével műtét közben lássa, hogy a fúrásokat, vágásokat pontosan hol kell elvégezni. A HoloLens vizuális visszajelzéssel és egy speciális, hozzá kapcsolódó eszköz alkalmazásával rezgéssel is orientálná a sebész mozdulatait, az előzetesen megtervezett ideális irányba. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy igen bonyolult feladat a virtuális és a tényleges valóságot úgy fedésbe hozni, regisztrálni egymáshoz, hogy az a műtétekhez szükséges pontosságnak megfeleljen – emelte ki Manó Sándor, a laboratórium tudományos munkatársa. 

Karikó Katalin a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetéssel járó 10 ezer eurós pénzjutalmából a Biomechanikai Laboratórium mellett a tehetséggondozással foglalkozó Nemzeti Tudós Akadémiát is támogatta.   

- A Biomechanikai Laboratórium eszköztára mind a kutatásban, mind a betegellátásban hasznosítható. A környezetünkben megnyilvánuló nehézségek - melyek a laboratórium működését is veszélyeztetik - leküzdésében az adomány egy újabb reményt ad- mondta a hirek.unideb.hu-nak Mátyus László, az Általános Orvostudományi Kar dékánja. 

A professzor hozzátette: a kitüntetéssel 2003 óta minden évben elismerik a molekuláris medicina területén, nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket elért tudósok munkáját. Közülük Karikó Katalin volt az első, aki adományozásra fordította a kitüntetéssel járó összeget. 

 

Sajtóközpont - CzA