Mai Dal dalszövegíró kurzus – Lovasi András

Mai Dal dalszövegíró kurzus – Lovasi András

A Mai Dal szervezésében létrejött mesterkurzus-sorozat azt vállalta, hogy hat alkalommal hat különböző releváns dalszerző ad betekintést a saját alkotói metódusába. Beck Zoli (30Y), Varga Livius (Quimby, A Kutya Vacsorája, Varga Livius és a NeVa), Likó Marcell (Vad Fruttik), Molnár Tamás és Kollár-Klemencz László (Kistehén, Rengeteg) után Lovasi András, a Kispál és a Borz és a Kiscsillag zenekarok frontembere, szóló előadó és többek között a Budapest Bár állandó vendége veszi át a stafétát május 17-én 18:00 órától. Az énekes-dalszerző interaktív előadása 10 résztvevővel kerül megrendezésre a belvárosi K11 Nagytermében. A korlátozott helyek miatt érdemes a jegyeket időben beszerezni!

Aki még nem találkozott a rendezvénysorozat nevével korábban, annak javasoljuk, hogy nézzen bele a Mai Dal YouTube csatornáján a tavalyi kerekasztal-beszélgetés részleteibe, majd tájékozódjon az aktualitásokról a Facebook oldalukon. A rendezvény egyik célja, hogy felhívja a zeneszerető közönség figyelmét a minőségi magyar dalszövegű zenékre és segítsen utat mutatni a dalszövegírás után érdeklődőknek.

Tanulj a legjobbaktól! Szövegelj magyarul!

A mesterkurzusra jegyek már megvásárolhatók a helyszínen minden hétköznap 10:00 és 18:00 óra között, vagy az alábbi linken keresztül:

https://k11.jegyx1.hu/esemeny/2706/lovasi-andras---mai-dal-dalszovegiro-kurzus/2022-05-17-18-00

A mesterkurzus Facebook eseménye ide kattintva érhető el: https://www.facebook.com/events/304988554946467 

Helyszín: K11 Művészeti és Kulturális Központ - 1075 Budapest, Király u. 11.

A Mai Dal online felületei:
Honlap: http://maidal.hu/